Második nap. - Szarvaskői vár -
Bélapátfalva - Lócy forrás
Borongós
idővel köszöntött ránk a reggel, néha rá eredt az eső.
Így
indultunk el Bélapátfalva felé.
Szent Anna kápolna
Kora délelőtt
értünk a Ciszterci apátsági templomhoz. Magyarország egyetlen
épségben megmaradt román kori ciszterci apátsági temploma, mely 1232-ben épült.
Pihenő és
vízvételezés után folytatni akartuk az utat a kék jelzésen, a felfestés viszont
egész kaotikussá vált a templom környékén. Nem igazán lehet követni, hogy hova
akar kilyukadni az út.
Így a templom
fő bejáratánál kezdődő ösvényen indultunk el, és értünk be
Bélapátfalvára. Elhatároztuk, hogy betérünk egy étterembe megebédelni.
Szerencsénk is volt, mert hamarosan találtunk is egyet, a vasútállomás mellett.
Itt egész bőséges adagot kaptunk pénzünkért.
Nem maradt
más hátra, mint megkeresni az OKT-s bélyegzőt az állomáson, és megyünk is
tovább, vissza a hegyek közé, de előtte még egy jégkrém erejéig megállunk a
tónál is.
Loczy
forrásnál friss vizet vételezünk és az első adandó helynél sátrat verünk. Fürdés
a patakban, majd a korai időpont miatt, visszagyalogolunk a tóhoz, hogy sört
vételezzünk. A tábort csoszogi őrizte addig.
Ahogy
kezdett besötétedni egyre több és több kis fény jelent meg az erdőben és a
réten. Szentjános bogarak repkedtek körülöttünk. Szép látványban volt
részünk
netes
fotó, nekünk nem sikerült használhatót készíteni