?
A nap képe
te-edu.info


Tartalom Menü :
Tartalom linkek
Összes kategória
Összes szerzõ
archív részben
Legújabb tartalom megtekintése

Kategóriák
Fotók a Föld legszebb helyeiről (34)
A természet csodái (19)
Hazajáró (22)
-- Túra videóink egy helyen (0)
ÚT keresõknek, és ÚTon lévõknek (15)
Fûben, fában orvosság (34)
Filmajánló (155)
Szerelmes földrajz (10)
Végig az Országos Kéktúrán (9)
Fõ tartalom (4)
Hangfelvételek (32)
Könyvek innen-onnan (17)
Túrabeszámoló (14)
Írások túrázásról, természetjárásról (14)
Írások az élet minden területéről (45)
Élõvilágunk (44)
Ismeretterjesztõ filmek (117)
Főtér (9)

Legújabb tartalmak
A félelem fegyelme
Tudod-e, ki hogyan hal meg?
Illúzió-e a világ?
Miért nem vagyok még megvilágosodva?
Az árpád-kori fénytemplom - Velemér

Újdonságok

Kisfilmek túráinkból
Fõ tartalom
Videó felvételek

Tündérek a néphagyományban és a mesékben
- 2011 máj 14 szombat
szerzõ: Boldizsár Ildikó
kategória: Fõ tartalom > Írások az élet minden területéről
Hozzászólás: 0


Tündérek a néphagyományban és a mesékben



A magyar népmesék természetfölötti lényei nagy kihívást jelentenek a folklórkutatók számára. Az évszázadok során formálódó, átalakuló meseszövegekből ugyanis az idők folyamán éppúgy eltűntek a hagyománnyal és a népi hiedelmekkel szoros kapcsolatban álló tündérek, boszorkányok, garabonciások, sárkányok, óriások és törpék, miként az emberek mindennapi életéből is.

A realitásukat – mondhatni valódi lényüket – elveszített természetfölötti lények a folyamat eredményeképpen egyre inkább mesei tulajdonságokkal ruházódtak fel: "csodás" lényekké változtak, s mint ilyenek, többé már nem tartoztak természetes módon egy család vagy közösség életéhez, csupán "vendégként" jártak oda. Így állhatott elő az a helyzet, hogy például a mesei tündérek és boszorkányok a mai olvasók vagy mesehallgatók számára egyre zavarosabb, átláthatatlanabb, érthetetlenebb és ambivalensebb alakkal és tulajdonságokkal rendelkeznek, eredetük kibogozása pedig szinte reménytelen vállalkozás. Csupán egyetlen természetfölötti lény maradt viszonylag "ép" a mesékben: a táltos paripa, aki mindmáig őrzi azt a tudást, amely az embert a meséken keresztül többek között az éghez is köti.

A tündérhitről Róheim Géza már 1925-ben megállapította, hogy "tárgyalása a folklorekutatót szép, de rendkívül kényes feladat elé állítja".1 A magyar népi hitvilág tündéréről ugyanis rendkívül kevés adat áll rendelkezésre. A folkloristák szerint ezen adatok többsége is régi, nehezen értelmezhető, és bizonyosra vehető, hogy a magyar néphitből hiányzik a határozottan körvonalazható tündérképzet. Az adatok jó része mondák alapján állítható össze, ugyanis a tündérek leggyakrabban helyi mondákban szerepelnek; így például a múlt század végén – sőt sok helyen napjainkban is – bizonyos felvidéki és erdélyi várromokat tartottak tündérek által lakottaknak, illetve építetteknek, továbbá bizonyos kőalakzatokat kővé vált tündéreknek. Ezeken kívül főleg a Balaton partján és a Csallóközben ismertek a fürdőző, fésülködő, táncoló, a Duna szigetein mulató, aranyport hullató, aranypatkót elhagyó tündérek és a hozzájuk kapcsolódó mondák. A Balatonnál a tihanyi hegyoldalban kivájt sziklaüregeket a nép tündérvárnak nevezi, mert úgy tartották, hogy egykor itt laktak a Balaton tündérei. Egy csallóközi néphit szerint a Fertő tóban hét város süllyedt el, amelyekben vízitündérek laktak, s a Duna alatt van a tündérek fényes birodalma, amely elnyúlik egészen a tengerig. A néphit ismeri a lápi tündéreket is, akik bűvös nótázásukkal megbolondítják a férfiakat, valamint azokat a vízi tündéreket, akik vízbe csalogatják az embert. A tündéreket általában arról lehet megismerni, hogy a levegőben énekelve repülnek, és a férfiakat halálra táncoltatják vagy vízbe húzzák. Olykor kincset is adnak a nekik muzsikáló vagy velük táncoló férfiaknak, ám ez a kincs reggelre eltűnik vagy visszataszító tárggyá változik.

A rendelkezésre álló adatokból az is kiderül, hogy a néphit nem igazán tudja megkülönböztetni a szépasszony, a boszorkány és a tündér alakját. Pócs Éva szerint a boszorkányhiedelmek egyik gyökere épp a tündérek kultuszában rejlik, ugyanis a tündérek hiedelem-és rítusrendszere a magyarság keleti és déli szomszédainál (valamint az egész Balkán-félszigeten) megelőzte a boszorkányság hiedelmeit és intézményét. Ez lehet az oka annak, hogy a mesékben is összemosódik a boszorkányok és a tündérek alakja – nem könnyű elkülöníteni a tisztán "tündéri", illetve "boszorkányos" tulajdonságokat vagy szerepeket. A Balkán tündérei egyébként önmagukban is kettős vagy több arcú lények voltak: egyrészt károkozó és betegséghozó démonikus alakoknak tartották őket, másrészt termékenységőrző és termékenységbiztosító funkcióval is rendelkező istennőszerű lényeknek, akik periodikusan jelentek meg az emberek között. Pócs Éva szerint ezek a tündéri külsejű, elbűvölő szépségű, repülő, táncoló, éneklő nők széttöredezett vallási rendszerek különböző mitikus lényeinek vonását őrzik.2 Véleményem szerint a tündérek a mesékben is e mitikus lények egyes vonásait és szerepeit öltik magukra.

A tündérek és a boszorkányok határainak elmosódása a mesékben még akkor is okoz némi zavart, ha – és ez bizton állítható – a népmesék tündérei nem azonosak a néphit tündéreivel. A népmesék tündérei egyáltalán nem ismerik a néphagyományok rendszerét, s csupán annyiban van közük ehhez a rendszerhez, hogy a mesebeli tündérek is éppúgy több arcúak, miként hagyománybéli társaik. Egyik új arcukat pedig kifejezetten a mesékben mutatják meg: szelíd, szép, veszélytelen, feleségnek való tündérlányok nem röpködtek régen az emberek között, ez a tündértípus csak a mesékben létezik.

Mindezek ismeretében a mesebeli tündérekről legelőször is azt állapíthatjuk meg teljes bizonyossággal, hogy alakjuk gyakran olvad össze a boszorkány alakjával. Nagy Olga például a boszorkányok kapcsán fedezi fel azokat az ellentmondásokat, amelyek a tündérekre is jellemzők. A boszorkány ugyanis lehet a sárkányok anyja, aki anyaként bosszulja meg gyermekeit; lehet "lecsúszott tündér", aki nem elcsábítja, elbűvöli a férfiakat, hanem leigázza, kővé varázsolja őket, és egyéb gonoszságokra is képes velük; lehet gyönyöröket hajhászó és "paktumot kötő földi asszony", akit aztán büntetésből megpatkolnak, s lehet "jóindulatú varázslónő", aki megsegíti a hősöket.3 A mesei szövegek alátámasztják tehát Pócs Éva azon vélekedését, miszerint a tündérboszorkány egymásba olvadását az a hiedelemrendszer magyarázhatja, amely a tündéreket a boszorkányok őseinek tartja. Ezek a tündérek aztán az idők folyamán "elboszorkányosodtak", vagyis "az emberek iránt ambivalens tündérek ťkárt okozó oldalaŤ a boszorkány alakjába olvadt".

A tündérek alakja legalább annyira sokféle a mesékben, mint a boszorkányoké. A tündérek a mesék légies alakjai, s bár a boszorkányok is gond nélkül képesek a levegőben közlekedni, ez a szféra inkább a tündérek lakóhelye. A boszorkányok ritkán táncolnak a mesékben, a tündérek annál többet. A tündérek gyakran jelennek meg csapatostul, méghozzá madár alakban (leggyakrabban hattyúként) a mesehős előtt. A madár alakú, igéző szépségű tündér sohasem adományozó vagy segítőtárs, hanem olyan asszony, akibe a hős azonnal beleszeret, s ez indítja el a bonyodalmakat. A hős ellopja a madárleány tollruháját, aki végül feláldozza érte tündérlétét, ám az első adandó alkalommal visszaszerzi (visszakéri, visszakönyörgi) a jól elzárt tollruhát, és huss!, kirepül az ablakon. A férfi csak hosszas bolyongás után tudja visszaszerezni eltűnt feleségét.

Népmeséinkben egyetlen istennőszerű alak található: Tündér Ilona, akit Boldogasszony mesei megfelelőjének tekinthetünk. Tündér Ilona leggyakrabban szintén madár – mégpedig hattyú – képében jelenik meg. Ő az, aki hálószobájában vagy udvarán őrzi az élet és a halál vizét, kertjében az ifjító, gyógyító almát vagy egyéb gyümölcsöt. Tündér Ilonáért el kell menni Tündérországba, ami szintén valahol a levegőben – legalábbis felhők vagy köd takarta helyen, elérhetetlen messzeségben – található.

Egyes mesék szerint a tündérek "hétszőrű macska sarkán forgó várban", vagy üvegpalotában laknak, ahová csak estefelé térnek meg, méghozzá ily módon: "Alkonyatfelé szelíd hangok hallatszottak ki a várból: hazatértek a szertekalandozó Tündérek és a szép Delibáb, ki a verőfényes puszták fölött uszkált tündérhajóban; vidám mulatozással lebegték körül arany- és ezüsthajú társnéi. Így folyt az est vidám enyelgés közt."4

Ipolyi Arnold is rossz, elkárhozott tündéreknek nevezi a boszorkányokat, de őt csak a tündérek "szebbik" arca érdekli. A tündéreket az emberiség és a föld "jóltévő anyáinak" tartja, "kik a halandókat kegyelve, látogatva, boldogító munkával, foglalkozással és művészettel megáldják; majd mint a szellemek, az emberiséggel elvegyülve, vagy végzetnőkkint végzetük intézik, jóslatukkal előjelentik, meghatározzák, a csaták kimenetelét eldöntik; míg másfelől ismét csupán helyi nimfák, víz-, hegy-, erdő-, barlang-, házi és kincs-, őr- és védszellemekkint jelentkeznek..."5

Ipolyi Arnold Kampó táltos című meséje bővelkedik a – vélhetően Ipolyi által kreált és a Magyar Mythologiába is felvett – különféle tündérekben: Büvellő Tündérke bűvös-bájos kenőcsöt ad a hősnek, amellyel alakját változtathatja, Gillike Tündér a madarak szavát érteti meg vele, Szemőke Tündér olyan tükörrel ajándékozza meg, amellyel hét mérföldre elláthat, ha belenéz, Füvellő olyan füvet ad neki, amely a füveket szólaltatja meg, Szüdellő oly tulajdonságot, hogy kiismerhesse az emberek szívét, Illangó pedig olyan varázstüszőt, amellyel egyszerre hét mérföldet ugorhat. Kampó vitéz "annyira meghitt volt a Tündérvárban, hogy láthatta, mit senki más: a tündérek titkos vigalmait; látta esti mulatságaikat, midőn leggyönyörübb madáréneklés mellett tánczoltak, majd orsómódra pörögve, gyorsan mint a forgószél, majd a levegőbe röpködve, hol ilyenkor a Tündérek számtalan serege gyűlt össze, szolgált körükben és értette beszédeiket."6

A mesékben a tündérek nemcsak úgy hívhatják fel magukra a figyelmet, hogy madáralakban megkísértik a hőst, hanem úgy is, hogy üzennek neki. A férfit megszerető és cselekedni is kész nő alakja abban a tündérben található meg, aki nem várja meg, hogy rátaláljanak, hanem üzen a hősnek, szerelmet vall neki, és epekedve várja a találkozást. A csíkszentdomokosi Albert András meséjében (1947) aranytollú pelikán viszi Szép Andrásnak a következő levelet: "Hallod-e, te világhíres Szép András, láttam én a te képedet lepingálva, odabent a tük országotokban, de szeretném látni a valóságos élő képedet, és hogy lám, olyan szép vagy-e – gyere hát el énhozzám ide szép Tündérországba, és ha jössz, mindenütt csak a pelikán madaram után gyere, és aki neked e levelet írja, nem más, mint Szép Tündér Rózsa, a Tündérország leghíresebb és legszebb tündérkirály leánya, aki sokat gondol rád. A viszontlátásig Tündér Rózsa."7 A mese a továbbiakban úgy alakul, mint általában a feleségszerző mesék: Szép Andrásnak ugyanannyi – Tündér Rózsa által kijelölt – próbát kell kiállnia, mint mesebeli társainak. Szép András azonban nem marad adósa az őt bolondító tündérkedvesének, úgy megleckézteti a lányt, hogy "az egész város népe esszegyűlt csudájára s sajnálatjára, hogy nincs szerencséje a szép legényekhez".

Az európai mesekincsben a Grimm-mesék tündérei a legveszedelmesebb tündérek. Ők nem szerelmet ébresztő alakok, hanem gyerek- vagy férfirabló gonosz lények (A tó tündére; A vízitündér), jóságos és rossz akaratú keresztanyák (Csipkerózsika), vagy meghalt anyák lelkei (Hamupipőke). Az egyik Grimm-mesében a jó és a gonosz – feltételezett – tündér egyszerre fordul elő. Csipkerózsika keresztelőjére a birodalom tizenhárom "tudós asszonya" közül csak tizenkettőt hívnak meg, mert "a királynak csak tizenkét aranytányérja volt, amelyekben tálalni akart nekik". A Grimm-mesében tulajdonképpen nincs egyértelművé téve, hogy kik is valójában ezek a tudós asszonyok: tündérek avagy boszorkányok. Adományaik szerint – erény, szépség, gazdagság, s "mindaz, amit kívánni lehet a világon" – a tündérekhez állnak közelebb, ám a sértett, elfelejtett és feldühödött tizenharmadik inkább a boszorkányokra hasonlít, amikor megátkozza Csipkerózsikát. De itt is szó lehet természetesen ugyanannak az alaknak két ellentétes oldaláról is. Jellemző egyébként a tudós asszonyok hatalmára és a közöttük lévő egyenlőségre, hogy mindegyikük csupán egyet kívánhat az újszülöttnek, és egyikük sem tudja semmissé tenni a szörnyű átkot, mert azt csak enyhíteni lehet. A német mesék tündérei egyébként sokkal fenyegetőbbek, titokzatosabbak, lidércesebbek és veszélyesebbek a magyar mesebeli tündéreknél, akik viszont nem oly sokfélék, mint angol tündértársaik, s nem annyira humorosak és józanok, mint a franciák. Utóbbiak "hagyják, hogy az emberek problémáikat a maguk emberi eszközeivel oldják meg, azaz agyafúrtsággal és >>kartezianizmussal<<, az angol tündérek pedig valóságos hierarchiába rendezetten élnek.

A magyar mesebeli tündérek alakjában nem lelhető fel az a balkáni hiedelem, hogy "a tündérek sötét, halotti és világos, termékenységhozó ťoldalaŤ olykor kettészakad jó és rossz vagy fehér és fekete tündérek egy-egy helyen egyidejűleg számon tartott alakjaira, mégis általában egy ambivalens alakban őrzik ezt a kétarcúságot", írja Pócs Éva. Berze Nagy János felveszi mesekatalógusába a lélekrabló tündér típusát, de csak külföldi párhuzamok alapján tud bemutatni olyan tündéralakokat – például a barna tündért, a fekete tó tündéreit –, akik alvás közben kiveszik az emberből a lelkét, vagy elrabolják a szemét. A magyar mesékben nem tündér rabolja el a lelket vagy a szemet, hanem a sárkány vagy a boszorkány, így a Magyar Népmesekatalógus – megegyezően a nemzetközi mesekatalógussal – már nem is a rabló személye, hanem a kárvallottak szerint tipizálja a mesét a vak öregek típusszám alatt. A magyar tündérmesékre általában jellemző, hogy egy mesén belül a tündérek nem változtatják szerepeiket. Nem kényük-kedvük szerint lesznek hol jók, hol pedig gonoszak, hanem attól függően, hogy a hős miként bánik velük. A magyar népmesék tündérei nem rossz szándékúak; a gonosz, a hős életére törő vagy a hős vesztét okozó női alakokat a magyar mesék egyértelműen boszorkánynak nevezik. Az ártó tündérek sem igazán ártóak: a Tündér Ilona és a királyúrfi című mesében például Tündér Ilona anyját, a Tündérkirálynőt azért kell ördögöknek – a hős segítőtársainak – elpusztítaniuk, mert különféle akadályokat állít lánya kérője elé.

Összefoglalásul elmondhatjuk, hogy a magyar hiedelemvilág ártó tündéralakjai – a vízi, lápi és tűztündérek – nem kerültek bele a mesékbe, inkább a mondákban vagy a mesék boszorkányalakjaiban éltek tovább, majd pedig a műmesékben születtek újjá, mégpedig szintén ambivalens alakban. Lázár Ervin például maga is elbizonytalanodik a tündérek és a boszorkányok határvonalainak meghúzásában, amikor megteremti a "tünkány" meg a "boszordér" alakját, és akkor is két mitikus lényt keresztez egymással, amikor Hétfejű Tündérnek nevezi meséje jóságos alakját.

Végső soron azonban a mesékben szereplő tündérek – legyenek bármilyen ambivalens alakok – jó szolgálatot tesznek a mesék értő hallgatóinak: nemcsak egy olyan kor válik átélhetővé és elérhetővé általuk, amelyben az ember mindennapos kapcsolatban állt a természetfölötti lényekkel, hanem az a tudás is, amely ismerte, elfogadta és kezelni tudta a női princípiumban rejlő "sötét" és "világos" oldalt is.






Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be, vagy kattints ide a regisztrációhoz
A Világmindenségben jelenleg uralkodó viszonyoknak köszönhetõen Neked most az alábbi bölcsesség jutott:

Gondolatok, írások

Fórum
Hanság

Írta: Nerion
szept 03 : 11:52

Válasz: Pilis

Írta: Nerion
aug 30 : 14:28

Válasz: Pilis

Írta: Nerion
aug 30 : 14:27

Válasz: Pilis

Írta: Nerion
aug 30 : 14:27

Válasz: Pilis
Szuper :)
Írta: Nerion
jún 29 : 20:42

Válasz: Pilis
Wao! Szép kör :) Én holnap meg
Írta: Jocó
jún 29 : 14:25

Válasz: Pilis

Írta: Nerion
jún 24 : 20:02

Válasz: Zenebutik

Írta: Nerion
jún 20 : 21:38



Tagok kedvencei

Üdvözöllek vendég
Felhasználónév:

Jelszó:


Emlékezz rám

[ ]
[ ]

Holdfázis

Nappal és szürkület

Forrás:Magyar Csillagászati Egyesület


|